• GYIK

    • Mióta foglalkozol ezzel a szakmával?

      A szakma fortélyaival 2014-ben kezdtem el megismerkedni, azóta szerencsére számos sikeres rendezvényt tudhatok magam mögött. Voltak közülük igazán kiemelkedőek: a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Auchan-os tagjai számára rendezett többszáz fős csapatépítő Bugacon, 2015-ben három klubszereplés a MYST partysorozat keretein belül, ezek mellett pedig számos esküvő, céges- és magánrendezvény lebonyolításával büszkélkedhetek.

    • Rendelkezel saját technikával?

      Természetesen. Minden rendezvényre több száz főig elegendő aktív hangrendszerrel, fejlett fénytechnikával, keverőpulttal és rádiós mikrofonokkal érkezem. A teljes szettről a Galériában találhatóak képek, amelyen felül igény esetén további videókat is tudok küldeni.

    • Mi a menete a megbízásodnak egy rendezvényre?

      Minden rendezvény esetén személyesen találkozunk egy előre megbeszélt helyszínen, ahol egy kávé vagy egy tea társaságában megbeszélünk minden olyan részletet, ami az esemény szempontjából fontos lehet. A találkozó során megkötjük a műsorszerződést, melybe belefoglaljuk a leegyeztetett részleteket (hány órára érkezem, mettől - meddig tart az esemény, végösszeg, stb.), végül pedig a megbeszélt helyszínen és időpontban találkozunk.

    • Milyen típusú rendezvényekre jársz leginkább?

      A megrendelők leginkább esküvői felkérésekkel keresnek meg, azonban nem ritkák a különféle magán- vagy céges rendezvények sem, sőt, rendszeres felkéréseim is vannak, akik évről évre újra megkeresnek.

    • Esküvői megbízás esetén tudod hangosítani a ceremóniát is?

      Természetesen igen, van rá lehetőség.

    • Szoktál zenei kéréseket teljesíteni?

      Természetesen! Én azt az elvet vallom, hogy nem magamnak zenélek és a társaság kell jól érezze magát, így igyekszem a vendégek igényeire szabni az estét, természetesen a realitás határain belül. Igyekszem minden olyan kérést teljesíteni, ami belefér az est képébe.

    • Ceremóniamesterként is tevékenykedsz?

      Nem, kizárólag DJ szolgáltatást nyújtok. Azt gondolom, hogy egy ilyen fontos szerepben lévő szolgáltató, mint én, bőven elég ha egyszerre csak egy dologra koncentrál, de arra teljes erőbedobással, 110%-osan. Nem szeretném egyik tevékenységet sem előtérbe vagy háttérbe helyezni a másik rovására, így nem vállalok ceremóniamesteri szolgáltatást - cserébe egy színvonalas, munkájára igényes esküvői DJ-t kaphattok.

    • Mikre van szükséged egy rendezvényen?

      Az első és legfontosabb egy biztos áramforrás. Emellett egy asztalra, körülbelül 5m x 2m területre a technikához, minél nagyobb belmagasságra a fényállványhoz, illetve hosszabb időtartamú szolgáltatás esetén (pl. esküvőkön) vacsorára, nagyobb távolság esetén esetleg szállásra, de minden helyzet egyedi, így megbeszélés kérdése.